Járjuk a saját utunkat!

Csatlakozz a The Daring Self Project első cohortjához, és fedezd fel, hogyan válhatsz önazonos, felelős és értékalapú vezetővé vagy szakemberré egy támogató közösségben.

Indulás: 2025. június 5.

Miért érdemes most jelentkezned?

Nézd meg, hogyan segítettünk másoknak megtalálni a saját útjukat.

A The Daring Self Project egy új lehetőség.

Így szólaljanak meg a korábbi programjaink résztvevői:

Kell egy vízió, ami a belső forrásodtól a hatásodig tart.

Évek óta kutatjuk és gyakoroljuk az értékvezérelt működés & fejlesztés alapjait. Bármilyen mélyre ásunk, mindig ugyanoda jutunk:

 

TE kellesz hozzá. 

Csak másképp.

Egyszerűen hangzik, ugye?

Pedig mégsem az.

Ismerősek ezek érzések?

🌀 „Rengeteg mindent kipróbáltam, de nem érzem, hogy önazonosan működöm.”

🌀 „Kiléptem a hagyományos karrierútról, de nincs előttem tiszta út. Egyedül vagyok.”

🌀 „Azt érzem, hogy folyamatosan adok, de közben elveszik benne az ÉN.”

🌀 „A láthatóság fontos lenne, de az önpromó távol áll tőlem.”

🌀 „Szeretnék értékalapon működni, de nem tudom, hogyan.” 

🌀 „Érzem, hogy nem a saját utamat járom.”  

🌀 „Túl sok az ötlet. Túl kevés az irány.” 

Nem vagy egyedül.

A mai paradigmában kódolva van a szorongás. A növekedési kényszer, a fals vágyak által teremtett megfelelési vágy felfal. Döntésképtelenné tesz, belső bizonytalanságot szül.

 

Ám a saját utad lehet más. Benned van. Csak felszínre kell hoznod.

A mégis értékalapú megközelítése arról szól, hogy őszintén szembenézz önmagaddal, merj létezni és jól lenni.

Közösen és felelősen.

Közösségi, önismereti tréning és önkifejezési gyakorlat, azoknak, akik nem vakon akarják követni a berögzült mintákat, hanem a saját útjukat akarják járni.

Struktúra, közösség, vezetett fejlesztés, amely visszavezet a belső forrásodhoz.

Megerősít és önazonos láthatóságot biztosít tesz a csapatod, ügyfeleid vagy partnereid felé.

Mit kapsz a programban?

🌿 Biztonságos közösségi tér: Kiscsoportos, együtt fejlődés

📘 Újrahasznosítható gyakorlatok: Bárhol elvégezhető feladatok

👫 3 személyes alkalom Budapesten egymással és meghívott vendégeinkkel

🧑‍💻 Heti 1 élő online találkozó: Facilitált csoportos alkalmak, önreflexióval, gyakorlati feladatokkal (90–120 perc)

🗓️ 63 nap, 9 hét, 9 modul: Strukturált, közösségi, önismereti & önkifejezési folyamat

🧑‍🏫 Vendégelőadók, szakértői támogatás:

  • Értékekről, kommunikációról, családról, Nagy Rékával (Ökoanyu)
  • Stroke-ról, önazonosságról, vállalkozásról, Kocsis Gáborral (Használd fel)

Közösségi bónuszok

a legaktívabb résztvevőknek

Közösségi foglalkozás a félelmeid kezelésére

10 fő részére

Kocsis Gáborral: kutyás coach, stroke túlélő, első könyve a „Beszélgetések a kutyámmal”

Értékalapú kommunikációs workshop

10 fő részére

Nagy Rékával: szerkesztő, újságíró, klímakommunikációs szakértő, ökológiai vonatkozású podcastek szerkesztő-műsorvezetője

Küldetésvezérelt szolgáltatás fejlesztés

3 fő részére

mégis (re)Purpose Pogram, a mégis kollektíva szervezésében, felelős vezetőknek és katalizátoroknak

Mit nyersz vele?

🧑‍🤝‍🧑 Támogató közösséget: akikkel egy nyelvet beszélsz.

🌿 Struktúrát és támogatást: együtt fejlődés 9 héten keresztül és tovább.

💦 Letisztult énképet: amit örömmel és magabiztosan mutatsz meg.

🌊 Önazonosságot: Belülről kifelé építkezel, nem fordítva.

🌳 Egyéni működési térképet: ami segíti a döntéseidet.

👉 Új perspektívát: hogy magadra figyelj, ne másokra.

A helyek limitáltak!

Nagyon maximum 75 regisztrációt tudunk fogadni.

Az éles jelentkezés 2025.05.14-én nyitjuk.

Ha a várólistán vagy, először kapsz hírt róla.

Mennyibe kerül majd a program?

Válaszd a számodra vállalhatót:

Fenntartó

170 000 Ft Örökös hozzáférés
  • Ezzel állod a költségeinket megfelelő létszám esetén
  • ❤️ Akkor is, ha most nehezebb

Növekedő

230 000 Ft Örökös hozzáférés
  • Ezzel be tudunk fektetni a további fejlesztésekbe is
  • 🧡 Így együtt fejlődünk tovább

Regeneráló

290 000 Ft Örökös hozzáférés
  • Ezzel már másokhoz is el fogjuk juttatni az üzeneteinket
  • 💙 Ha belefér, csináljuk együtt

Minden 10. legnagyobb összeg után tiszteletjegyet adunk olyan résztvevőknek, akik ezt most nehezen tudnák kigazdálkodni.

Ha most nem fér bele, akkor is regisztrálj nyugodtan.

Jelezd kommentben, diszkréten kezeljük.

Ezt kapod eredményként

🔹 Biztonságos, összetartó közösség, ahol bátran megmutathatod magad

🔹 Gyakorlatias, önreflexív struktúra az önazonos márkádhoz

🔹 Kevesebb bizonytalanság, tisztább fókusz

🔹 Összehangolt láthatóság, önazonosság

🔹 Újraépített energia és belső motiváció

Ott a helyem, benevezek!

Add meg a neved és email-címed, értesítünk, amint megnyílt a jelentkezés!

Jelentkezésed még nem jár kötelezettséggel, csak lehetőséggel.

Scroll to Top